Hétszáz évvel ezelőtt, 1326. március 5-én született Anjou Lajos, akit tizenhat évesen, 1342. július 21-én koronáztak magyar királlyá, és aki az utókortól, a magyar királyok közül egyedüliként, kiérdemelte a Potens (azaz "Erős" vagy "Hatalmas") melléknevet – így lett belőle utóbb Nagy Lajos.
Valódi lovagkirály volt, aki Szent Lászlót és Nagy Sándort tekintette a példaképének. Ennek megfelelően folyamatos hódításokon munkálkodott – negyvenéves uralkodásából mindössze háromban nem vezetett hadjáratot a szélrózsa valamely irányába –, miközben a Magyar Királyságban szinte példátlan, több évtizedes belső béke állt fenn. Fényes udvarában pompás diplomáciai találkozók zajlottak, a királyságban fellendült az oktatás, fejlődött az írásbeliség, virágzott a (lovagi) kultúra. Ne feledjük: Anjou Lajos művelt király volt, aki számos nyelven beszélt, és aki tudott írni, olvasni! Ereiben egyaránt csörgedezett a Capetingek, az Árpádok és a lengyel Piastok vére. Születésekor még egyházi pályára szánták – de a sorsa az volt, hogy egy birodalom ura legyen.
Elképesztően izgalmas, közel félévszázados korszak az övé, amit a bőség jellemez, holott ezekben az évtizedekben legalább kétszer végigsöpört az országon a pestisjárvány, és a kis jégkorszaknak nevezett éghajlatváltozás miatt a mezőgazdaság területén is akadtak nehézségek. A Magyar Archiregnum mégis erős, egységes és gazdag volt Anjou Nagy Lajos regnálása alatt. Vajon milyen lett volna a folytatás, ha neki is születik egy olyan erős fia, amilyen ő volt Anjou Károlynak? Ezt már sosem tudhatjuk meg...
Isten éltesse a 700 éve született lovagkirály emlékezetét!
1347 őszén Anjou Lajos elindul a seregével Nápolyba, hogy végre bosszút állhasson, és elfoglalhassa a Mezzogiorno ékkövének trónját. Célja, hogy közös korona alatt egyesítse a magyar és a szicíliai királyságot, ám ezt sem a pápa, sem a nápolyi lakosság nem nézi jó szemmel.
1345. Alighogy véget ért a litvánok elleni keresztes hadjárat, a csehek máris a lengyelekkel háborúznak. Krakkó ostromát magyar hadak segítenek meghiúsítani, de közben Anjou Lajos már a következő, tengermelléki hadjáratára készül. A dalmáciai Zára véres háborúba keveredik Velencével, ám miközben Visegrádról várják az életmentő segítséget, a Nápolyi Királyságban olyasmi történik, ami alapjaiban változtatja meg az Anjouk további terveit - és a Magyar Királyság történelmét.
1342. Anjou Károly a halálos ágyán fekszik. A visegrádi udvar temetésre készül - és az új király, a mindössze tizenhat esztendős Anjou Lajos megkoronázására. Lajos ugyan sokat tanult az apja uralkodásából, ám ő alighogy trónra ül, azon nyomban háborút hirdet - legfőbb példaképei, Szent László és Nagy Sándor nyomdokain járva.
1333. A visegrádi udvar negyedik éve folytat tárgyalásokat Nápollyal, amikor Anjou Károly végre személyesen is visszatérhet gyermekkora helyszínére, a mesés Dél-Itáliába, ahova ötéves fiát is magával viszi. Tervei szerint, miután eljegyezte Bölcs Róbert unokáját, András herceg lehet a Szicíliai Királyság jog szerinti örököse.
1328. Lackfi István éppen visegrádi házában igyekszik felépülni az osztrák hadjáratban szerzett sérüléseiből, miközben fegyvernökei Budán rábukkannak Bátor Attila rég halottnak hitt fiára. Az elmúlt esztendőkben Szilárd lemondott a lovagi életmódról, kovács szeretne lenni, ám erről sem a király, sem a fiú új gyámja, sem a nevelőjének kijelölt Péter nem akar hallani. Mindnyájan ragaszkodnak hozzá, hogy Bátor Szilárd az apja nyomdokaiba lépve az udvar vitéze legyen, ami nem megy zökkenőmentesen - ám a sorsa elől senki sem menekülhet.
1326. Anjou Károly úgy érzi, a három évvel korábbi tengermelléki hadjárattal lezártnak tekintheti a belháborúk korszakát, és fényes visegrádi udvarából nekifoghat egy erős birodalom felépítéséhez. Felesége már a második egészséges fiúgyermekkel ajándékozza meg, piacain végre értékálló, erős pénz cserél gazdát, Erdélyben és a Felvidéken egymás után tárják fel a zsíros ezüstbányákat, ő pedig a keresztény királyok közül elsőként saját, világi lovagrendet hoz létre, amely Szent György nevét viseli.
1323. Alighogy Anjou Károly serege visszatér a tengermellékről, az ország déli fertályán ismét zavarossá válik a helyzet. Úgy tűnik, Subics Mladent hiába fosztották meg zsarnoki hatalmától, ő csak egyike volt a gondok okozóinak, s a rend helyreállítása érdekében előbb-utóbb ismét hadjáratot kell indítani Szlavónia, Horvátország és Dalmácia területére.
